Nap: 2013. január 4.

Beszámoló: Karácsonyi műsor

Mint minden évben, idén is meghittség és ünnepélyesség, hatotta át a vértessomlói általános iskola pénteki karácsonyi rendezvényét, ahol azért vidámságból sem volt hiány. A szülőket, nagyszülőket és vendégeket – köztük Hartdégen József polgármestert – magyar és német nyelven köszöntötték, majd a tantestület tagjaiból alakult kórus adott elő karácsonyi dalokból egy összeállítást.

Ezt követően már a diákok jeleneteinek, verseinek, dalos produkcióiknak tapsolhatott a közönség, de a hagyományos chriskindlik is megjelentek (a német nemzetiségű falvakban jellemző, hogy szenteste beöltözött lányok és fiúk járnak házról-házra, hogy németül, énekelve közöljék az örömhírt, miszerint ezen a napon született meg a megváltó, majd áldást mondva mennek tovább). Az énekkar mellett nem hiányoztak a karácsonyi versek a kisebbektől, s a zeneiskola hangszeres produkciói sem, és felléptek a várgesztesi tagintézmény kisdiákjai is.

A nézők között ott voltak az ausztriai Teutonia Diákegyesület képviselői, akik évek óta támogatják az intézményt, s most sem érkeztek üres kézzel, ajándékokkal kedveskedtek a fiataloknak.

A karácsonyi készülődés kedves epizódjaként pedig a gyerekek a saját maguk által készített díszekkel közösen ékesítették fel az iskola fenyőfáját, emlékezetessé téve a meghitt, közös karácsonyvárást.

Forrás: www.vertessomlo.hu

Januári programok

Januári programok:

Jan. 3.                           Első tanítási nap
Jan. 2. – 6.                   Sítábor
Jan. 9.                           15.30 – 16.30. Fogadóóra
Jan. 11.                         A félév utolsó tanítási napja
Jan. 18.                         Értesítés a félévi tanulmányi eredményekről
Jan. 19.                         Központi írásbeli felvételi vizsgák a 9. évfolyamra
Jan. 22.                         Megemlékezés a magyar kultúra napjáról
Jan. 21-25.                   Félévi szülői értekezletek