Hónap: 2012 február

Közel száz maskarás

Bár számtalan különleges és szellemes maskarás vonult fel péntek délután a vértessomlói iskola sportcsarnokában az intézmény farsangi rendezvényén, a legnagyobb meglepetést mégis a tantestület okozta, amikor eredeti népviseletben mutatott be egy osztrák alpesi táncprodukciót.

A szülői szervezet igencsak kitett magáért, hogy emlékezetes legyen a fiatalok télűző bulija, hiszen a szervezés mellett rengeteg tombolatárggyal is támogatták az eseményt, melyen elsőként a közel száz maskarás vonult körbe, majd ezt követte a már említett tanári meglepetés a jelenlévők nagy ovációja közepette.

A program részeként egyenként is színpadra léptek a mese és akcióhősök, a különböző ifjúsági regények vitézei, daliái, királykisasszonyai és tündérei. A hagyományos öltözetek mellett a modern történetek főszereplői szintén bemutatkoztak a teltházas közönség előtt. A tombolahúzásnak is volt meglepetés ajándéka a sok-sok értékes nyeremény mellett, ugyanis négy szerencsés diák egy alkalommal, egy tárgyból megúszhatja a feleltetést, azaz mentesül, ha éppen akkor nem készült fel eléggé a megméretésre.

Időközben a zsűri is elkészült a jelmezek értékelésével. Egyéniben Krüpl Noel, Rohrbacher Csaba és Jakab Ádám viselte a legszebb, legkreatívabb és leghumorosabb maskarát, a csoportos kategória győztese pedig a Lencz Balázs és Lencz Tímea, valamint a Juhász Ágnes és Harasimiák Anna duó lett, de díjat kapott csoportos produkciójáért a 4. és 5. osztály is.

A bevételt egyébként hagyományosan tavaszi kirándulásra fordítja az iskola, s már az időpont is megvan: Május 22-én a Parlamentet keresik fel a gyerekek, majd egy 3D-s filmet tekintenek meg az Aréna Plázában.

A somlói farsangi mulatságon végül a Várgesztesi Vagányok együttes muzsikájára estig ropták a táncot idősek és fiatalok.

A farsang képeit az alábbi linken tekintheti meg!

Forrás: www.vertessomlo.hu

Bematekozták magukat a döntőbe

Huszonegyedszerre hirdette meg matematikaversenyét a Kertvárosi ÁMK Bolyai János Általános Iskolája. A több fordulós megmérettetésre a tatabányai és megyeszékhely környéki iskolákból 732 tanuló nevezett, a verseny döntőjébe 206-an jutottak be.

A Bányász Művelődési Otthonban tartott eredményhirdetésen a helyezést elért diákokat és felkészítő tanáraikat Mózes Gáborné, a Kertvárosi ÁMK igazgatója köszöntötte. Az ünnepségen Schmidt Csaba polgármester és Bereznai Csaba alpolgármester Petroviczné Gál Ibolyával, a Bolyai-iskola igazgatóhelyettesével együtt adták át a helyezetteknek járó ajándékokat, díjakat.

A Bányász Művelődési Otthonban tartott eredményhirdetésen a helyezést elért diákokat és felkészítő tanáraikat Mózes Gáborné, a Kertvárosi ÁMK igazgatója köszöntötte. Az ünnepségen Schmidt Csaba polgármester és Bereznai Csaba alpolgármester Petroviczné Gál Ibolyával, a Bolyai-iskola igazgatóhelyettesével együtt adták át a helyezetteknek járó ajándékokat, díjakat.

Forrás: kemma.hu

Februári programjaink

Februári programjaink

  • Febr. 6.  Félévi értekezlet
  • Febr. 6-17.  Úszás tanfolyam a 2. osztályosoknak várgesztesi gyerekekkel együtt
  • Febr. 7. Táncház 15.00-16.00  3. osztály
  • Febr. 8. Táncház 15.00-16.00  6. osztály
  • Febr. 8-9-10. 8. osztályos jelentkezési lapok aláírása (7.30- 16.00)
  • Febr.14. Színház a 3-4.osztályosoknak
  • Felsősöknek Móni nénivel
  • Febr. 17.  Farsangi felvonulás és bál (15:00 – 20:00)
  • Febr. 17.  8. osztályosok továbbtanulási jelentkezési lapjainak elküldése
  • Febr. 23.  Korcsolyázás

 

  • Márc. 15-i műsor előkészületei  (5. osztály)