Hónap: 2011 október

Nemzetiségi dalfesztivál

Nemzetiségi dalfesztivál

 – X-faktor lázban él az ország, s ilyen kor kevesebb figyelem fordul a népdalok, a nemzetiségi dalok felé, pedig ahogy egy német szólás tartja: Ahol énekelnek, ott nyugodtan pihenj meg, mert a gonosz embereknek nincsen daluk – köszöntötte Hartdégenné Rieder Éva „ötletgazda”, a vértessomlói intézmény igazgatója a nemzetiségi dalfesztivál résztvevőit.

Hat évvel ezelőtt teremtett hagyományt a Vértessomlói Általános Iskola azzal, hogy német nyelvű népdaléneklésre hívta, várta a megye diákjait, így csütörtökön délután ismét gyermekzsivajtól volt hangos az intézmény, hiszen közel száz dalos készült a fellépésre.

A helyiek és a várgesztesi tagintézmény mellett öt nemzetiségi iskola, a tarjáni, csolnoki, gyermelyi, táti és felsőgallai képviseltette magát az eseményen. A kórusok, kamarakórusok mellett szólóban, duóban és trióban fellépők a szabadon választott énekszámokon túl, saját lakóhelyük dialektusában is megszólaltatták az előző generációk kedvenc nótáit, a közönség nagy örömére.

Hartdégenné Rieder Éva szólt arról is, hogy a megvalósításban a megyei német kisebbségi önkormányzat támogatásán túl, az intézmény Junior alapítványa, a Generali biztosító és az osztrák partner iskolaegylete is segítette a színvonalas esemény megrendezését, amelyről minden résztvevő ajándékkal térhetett haza. S hogy valóban emlékezetes legyen az élmény, arról a szervezők gondoskodtak, hiszen a fináléban közel száz gyerek torkából, egy kórust alkotva szólt a sváb dal a hatodik somlói fesztiválon.

A fesztivál képeit az alábbi linkre GALÉRIÁBAN kattintva tekintheti meg!

Forrás: www.vertessomlo.hu

Októberi programjaink

Október

  • 03. hétfő: Megemlékezés a Zene Világnapjáról

 

  • 06. csütörtök 8:00: Az Aradi Vértanúk napja – ünnepélyes megemlékezés az iskola tornatermében

 

  • 08. szombat: Parasztköltészet napja alkalmából rendezett regionális szavalóverseny Bakonyszentkirályon

 

  • 11. kedd: felsős bérletes színház 14:30 Tatabánya

 

  • 15. szombat: Idősek napja – ünnepi műsor az idősek tiszteletére az iskola tornatermében

 

  • Táncház:

alsó tagozat:

  1. 1. osztály:    október 4.   kedd    14:00-14:45
  2. 2. osztály:    október 4.   kedd    15:00-15:45
  3. 3. osztály:    október 18. kedd    15:00-15:45
  4. 4. osztály:    október 12. szerda 15:00-15:45

 

  • 21. péntek: Megemlékezés október 23-ra: filmvetítéssel

 

  • 26. szerda bérletes színház az 1. 2. osztálynak

 

  • 27. csütörtök 15:00 –tól: Megyei Német Népdaléneklési Fesztivál lesz, melyre minden kedves érdeklődőt, szeretettel várunk!